Miért nem kudarc, ha februárban elfáradsz?

Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor január elején tele vagyunk tervekkel, reménnyel és elszántsággal. Új év kezdődik, és sokan azt hisszük: most aztán tényleg megváltozik minden. Valahogy könnyebb elindulni, könnyebb hinni abban, hogy most sikerül. Ez egy nagyon emberi reakció, és semmiképp sem valami furcsa vagy szégyellni való.

De aztán eljön február.
Nem harsányan, nem villámcsapásszerűen, egyszerűen csak ott van. Egy reggelen felébredsz, és érzed, hogy valami nehezebb lett; hogy nem ugyanolyan lendülettel megy minden, mint az elején. És ezzel együtt megjelenik egy gondolat, amit sokan nem szívesen ismernek be: "Elfáradtam."

Nem mindig fizikailag. Sokszor inkább fejben.
És ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valamit elrontottunk. Hogy gyengék vagyunk, ha nem bírjuk, hogy nincs bennünk elég akarat, hogy alkalmatlanok vagyunk a változásra.

Pedig a valóság nem erről szól.
A fáradtság nem kudarc. Ez egyszerűen egy jelzés egy olyan világban, ahol gyakran azt gondoljuk, hogy a lendületnek örökre kellene tartania.

Miért pont februárban?

Januárban a motiváció elvisz sok mindent.
De ahogy az újév első lendülete lecseng, eljön egy pont, amikor már nem az érzelem dolgozik benned, hanem a rendszer, amit felépítettél. A motiváció olyan, mint egy gyorsan futó energiahullám: jön, lelkesít, aztán elillan. És amikor elmúlik, hirtelen szembesülsz a valódi folyamattal.
Ez az a pillanat, amikor kiderül, mi működik tartósan, és mi az, amit csak a kezdeti lelkesedés tol előre. Ilyenkor sokan azt veszik észre, hogy túl sok mindent akartak egyszerre, túl nagy elvárásokat tettek maguk elé, vagy nem hagytak elég teret a hétköznapi életnek.
És ez nem hiba. Ez egy tanulási pont, mikor kifáradsz, a reakció gyakran egyik szélsőséghez húz.

Melyik irányba lépünk tévesen?

Amikor kifáradsz, a reakció gyakran egyik szélsőséghez húz.
Vagy a keményebb erőfeszítéshez:
"Még jobban rá kell feszülnöm."
"Még többet kell beleadnom."

Vagy épp az ellenkező irányba:
"Ez nekem úgysem megy."
"Majd máskor, majd valamikor."

Mindkettő azt a gondolatot tükrözi, hogy a fáradtság = kudarc. Ez így viszont nem igaz!
A fejlődés nagyon ritkán abból jön, hogy még többet követelsz magadtól. Sokkal gyakrabban abból, hogy tisztábban látod a saját helyzetedet, és azt, hogy valójában mi zajlik benned és körülötted.

Nem mindig az edzésterv a probléma!

Ez fontos rész, és kevesen beszélnek róla igazán.
Gyakran nem az a baj, hogy rossz a gyakorlat, vagy nem elég hatékony az edzésterv. Nem attól fáradsz el, hogy nem jól csinálod. Sokkal inkább attól, hogy hogyan nézel rá a saját folyamataidra. Ha minden lassulást visszalépésnek látsz, ha minden kudarcnak érzed, akkor az energiád előbb fog elfogyni fejben, mint fizikailag. A fáradtság nem az út vége, sokszor csak egy kanyar, ahol érdemes egy pillanatra megállni és megnézni, merre haladsz igazán.

Mi a tartós fejlődés lényege?

A tartós fejlődés nem azt jelenti, hogy soha nem fáradsz el.
Hanem azt:
-hogy felismered, mikor van szükséged lassításra,
-hogy nem nézel magadra ítélkező szemmel,
-hogy képes vagy újrahangolni az elvárásaidat.
Ez nem rövid távú erő, hanem örök időkre szóló bölcsesség. Ez az a pont, ahol sokaknál nem edzésre van szükség, hanem tisztánlátásra.

Egy nyugodt következő lépés.

Ha februárban elfáradtál, az nem azt jelenti, hogy fel kell adnod. Lehet, hogy egyszerűen csak arra van szükséged, hogy valakivel áttárgyald, mi történik benned.
Nem ítélkezésre.
Nem sürgetésre.
Hanem egy külső, nyugodt nézőpontra.

Ha magadra ismertél a cikkben, jó eséllyel nem az edzésterv hiányzik.
Hanem az, hogy valaki átlássa a helyzetedet kívülről.

Ha szeretnéd, átnézzük együtt, hol tartasz most, és mi lenne a következő reális lépés.

Kötetlen beszélgetés. Kötelezettség nélkül.